Nőtincsi NemcsakPiac – a Börzsöny és a Cserhát ölelésében megbúvó új termelői és kézműves piac

Konyhánk és kamránk , Termelőktől

Jártál már termelői és kézműves piacon 700 éves településen? A Nőtincsi NemcsakPiac Nógrád megye egyik legszebb falucskájában helyi és környékbeli termelők és kézművesek összefogásával született meg, melynek a Börzsöny és a Cserhát ölelésében fekvő település festői tópartja ad otthont. Maximálisan bakancslistás hely, ismerd meg velünk! 

Reneszánszukat élik a helyi, termelői piacok Magyarországon, az utóbbi években egyre több településen indult el ilyen kezdeményezés. Bátran kijelenthetjük, hogy ez a pandémia pozitív hozadéka. Országos szinten egyre többen ismerik fel a helyi vállalkozók, termelők támogatásának fontosságát. Az sem elhanyagolható, hogy a helyben termelt élelmiszerek frissebbek és finomabbak is. Emellett a rövidebb élelmiszer ellátási láncok preferálásával sokat tehetünk egy fenntarthatóbb jövőért.

Nőtincsi Nemcsakpiac

A Nőtincsi NemcsakPiac több mint harminc ember lelkes, odaadó munkájának köszönhetően startolt el idén áprilisban. A piac helyszínéül a nőtincsi Szent István tó partját választották, amit piacozás előtt, után vagy közben körbe is lehet sétálni vagy tekerni. Kényelmesebbek a parton a fák árnyékában üldögélve máris megdézsmálhatják a kosarukból a frissen beszerzett finomságokat.

Nőtincsi Nemcsakpiac

Miért NemcsakPiac?

A szervezők szerették volna, hogy az általuk megálmodott piac minden tekintetben több legyen, mint hagyományos társai: a már megszokott termelői élelmiszerek mellett kézműves portékákat is lehet vásárolni és változatos kézműves foglalkozásokkal is várják a piacozókat. A nyári szezonban sárkányhajózni is lehet a tavon, ami kicsik és nagyok körében is egyaránt népszerű. Vagyis a NemcsakPiac egy egész napos kikapcsolódást nyújt az ide érkezőknek.

Nőtincsi NemcsakPiac Szent István tó sárkányhajózás

A piac főterén, a NemcsakPihenőnél élő akusztikus muzsika mellett lehet ebédelni, frissítő kézműves sört inni vagy elmajszolni egy rétest egy finom speciality kávé társaságában.

Bár a NemcsakPiac egy újonnan indult kezdeményezés, máris sokak kedvencévé vált, ajánljuk családoknak, pároknak, baráti társaságoknak, és ami a ráadás, hogy négylábú kedvencekkel is látogatható!

Nőtincsi Nemcsakpiac

A szervezőknek és a helyieknek egyaránt kiemelten fontos a természet védelme, ezért ne hagyd otthon a vászon táskád és kosarad, illetve több standnál visszaveszik a befőttes üvegeket is, így azt is hozhatsz bátran magaddal.

Nem csak a környébelieket várja a NemcsakPiac, ugyanis Budapestről is egy órán belül elérhető autóval, de könnyen megközelíthető tömegközlekedéssel is. Szóval piacra fel!

A következő piaci dátumokról és a kínálatról a NemcsakPiac Facebook oldalán olvashatsz. 

Messze vagy Nőtincstől? Nézz szét termelői piac ajánlónkban és keress egy közelebbit!

Fotók: Jardek Szabina

Neked ajánljuk

Legújabb cikkeink

Kövess minket

A legújabb tartalmak várnak Rád!

jeles napok

Szarvasgombatúra És Főzés Olasz Módra

Szarvasgombatúra és főzés a Cserhát lankáin. Programajánló!

Legolvasottabb

{"speed":"","height":"400","pause":"30000"}

Szerintünk

Hírlevél

Iratkozz fel a FRISSEN VIDÉKRŐL hírlevelünkre, hogy ne maradj le újdonságainkról!