teszt
Van úgy néha, hogy az apró dolgok alapjaiban változtatják meg az ember életét. Kis túlzással elmondható, hogy velem is ez történt, mikor az első házi zabkekszet megkóstoltam. A kóstolásból saját készítésű zabkeksz lett. A zabpehely észrevétlenül bekerült az étrendembe, a sütés sikerélményei pedig arra sarkalltak, hogy tovább kísérletezzek ezzel a számomra addig még ismeretlen alapanyaggal. Sőt! Bár időt nem spórolok vele, a pénztárcámat mindenképp kímélem. Mint minden kísérletben, ezekben a főzőcskézésekben is akadnak tévedések. De ez nem lomboz le, inkább segít újra gondolnom egy-egy receptet. Az egyszerűen és gyorsan elkészíthető ételek kiválóan alkalmasak arra, hogy a konyhában ufóként közlekedők is bátrabbak legyenek. A „nagy zabpehely felfedezés” két egyszerű receptjét nekik ajánlom!
” Aszalt és friss gyümölcsökkel még finomabb”
Összekeverjük a hozzávalókat – kivéve a gyümölcsöket, és 2×2 percre mikrohullámú sütőbe rakjuk, közben megkeverjük (vagy rakjuk igen mély edénybe, vagy legyünk szemfülesek, mert a második mikrózás során már képes kifutni). Ezután keverhetünk bele különböző aszalt és friss gyümölcsöket. A mai adagba aszalt vörös áfonya, aszalt meggy és friss alma került.
Nagyon finom a kakaós változata is, ami majdnem olyan, mint a csokipuding. Ezt úgy készítettem, hogy a zabpehelyhez még szárazon hozzákevertem egy teáskanál keserű kakaót, majd gyömbérrel és egy kevés kókuszreszelékkel bolondítottam meg. Csak ezután jön hozzá a víz, és a tej, így nem csomósodik össze a kakaó, egyenletesen lehet elkeverni. Majd jöhet a mikrózás. Ehhez a zabkásához narancs illik legjobban, de gyümölcs nélkül is nagyon finom, akár desszertnek is!
Házi készítésű granola
350 gramm zabpehely
100 gramm magmix aprítva (mogyoró, mandula, dió, paradió, kesudió stb, ami van otthon, bármi jöhet, a lényeg az, hogy natúr, sózatlan legyen)
100 gramm mandula forgács, vagy összesen 200 gramm magmix
170 gramm xilit, cukor vagy olvasztott méz
6 evőkanál napraforgó olaj
1.5 evőkanál fahéj
A hozzávalókat egy nagy keverőtálban összekeverem és sütőpapírral kibélelt tepsiben 180 C fokon aranybarnára sütöm. Vékonyan kell elteríteni és többször meg is kell kevergetni. Aztán ki kell hűlnie és mehet bele különböző aszalt gyümölcs ízlés szerint. Ebbe most aszalt sárgabarack, szilva, körte keveréke került apróra vágva. Tulajdonképpen aszalt gyümölcs nélkül is nagyon finom, már magában is, édes ropogtatni való, de joghurttal, nyers gyümölccsel összekeverve egy komplett reggeli vagy vacsora lehet.
Itt szeretném megjegyezni, hogy a zabpehely őrületben felfedeztem, hogy különböző típusú zabpelyhek vannak. Granolának ajánlom a vastagabb, „magszerűbb” fajtát, míg a zabkásába mindenképpen a vékonyabb, szemmel láthatóan is apróbb, finomabb, törékenyebb zabpehely a jobb, mert utóbbi sokkal jobban fel tudja szívni a folyadékot.
Simon Zsófia receptje
Kedvet kaptál egy finom granolás reggelihez, de úgy érzed, most nincsen időt elkészíteni? Rendeld házhoz a Nemes Manufaktúra granoláit, melyek csak természetes összetevőket tartalmaznak és szívvel-lélekkel készülnek Pécs mellett, Orfűn egy kis családi manufaktúrában.
Neked ajánljuk