Vízkereszt, vagy amit akartok – hagyományok, népszokások január 6-án

Életünk , Hagyományok

Január 6-a Vízkereszt ünnepe, melyhez kötődően különböző népszokások alakultak ki az elmúlt századok során. Vízkereszt a magyarság körében a népi kalendáriumban a karácsonyi ünnepkör zárónapja és egyúttal a farsangi időszak kezdete.  Hagyományosan ekkor kezdődik a húshagyókeddig (a nagyböjt kezdetéig) tartó farsangi időszak.

De miért Vízkereszt?

Vízkeresztkor, másnéven a Háromkirályok napján a kereszténység Jézus születését és megkeresztelését, valamint a napkeleti bölcsek látogatását ünnepli. A római katolikus egyház Jézus megkeresztelkedésének emlékére ezen a napon hagyományosan vizet és tömjént szentel, innen ered a vízkereszt elnevezés. 

Vince napi hagyományok - ha fényes Vince, tele a pince

Rendkívül gazdag néphagyomány kapcsolódik Vízkereszt napjához

Ehhez a keresztény ünnephez rendkívül gazdag néphagyomány kapcsolódott az évszázadok során. Vízkeresztkor kezdődik meg a házszentelések időszaka, amely a 15. században kialakult szokás. Szentelt vizet öntöttek a házban és a pajtában a padlóra, az épületek köré, hogy Isten oltalmába helyezzék magukat, állataikat. Az állatokat meg is itatták a szentelt vízzel, hogy védettek legyenek a betegségekkel szemben, de magukra is locsoltak, így hitük szerint kivédték a rontást, a kórságot.

A karácsonyi időszak lezárásaként ez a nap a karácsonyfa lebontásának ideje. Még egyszer meggyújtják a karácsonyfa gyertyáit, szétosztják róla a megmaradt édességet, leszedik a díszeket, a fát tűzre teszik, csak egy ágacskát tűznek belőle a szentkép mögé a gonosz ellen. Ezek után leszedik a karácsonyfát a karácsonyfa lebontásának idejét is jelöli. A fának azonban egyetlen ágát megőrizték, betűzték egy szent kép mögé, a fa többi részét elégették. Délben és este még folyik a vendégeskedés, esti harangszó után a kántálás és a csillagjárás.

Ezzel lezárták a karácsonyi egyházi ünnepkört és megkezdődhetett a nagyböjt kezdetéig tartó gazdag lakomák, szabados mulatságok, maskarás bálok időszaka, a farsang.

Érdekes népi hagyományok Vízkereszt ünnepén

Egyes helyeken gonoszűző és szerencsevarázslónapnak tartják.

Vízkereszt időjárásával a tél hosszára, a nyár esős vagy éppen száraz voltára, így a termésre, főleg a bortermésre ad előjelet. „Ha fagyos a vízkereszt, / soká tart, míg fölereszt, / ám ha enyhe, olvadásos, / hózimankós februárt hoz.”

 

Vince napi hagyományok - ha fényes Vince, tele a pince

Királyok tortája

Hazánkban nem kapcsolódik külön gasztronómiai szokás ehhez a naphoz, Európa más országaiban azonban igen, így Spanyolországban, Portugáliában ilyenkor süteményeket sütnek, amelyek közül egyben ajándékot rejtenek el. Az lesz a nap királya, aki az ajándékot megtalálja. A franciáknál megsütik a Királyok tortáját, másnéven Galette des Rois-t, aminek a tetejére aranyszínű korona kerül. Régebben egy kis babszemet rejtettek el benne, és aki erre rábukkant, az lett Vízkereszt királya.

Ha érdekelnek a népi hagyományok, olvasd el Vince napi hagyományokról szóló cikkünket is, mely szintén januárban van.

 

A Vízkereszthez hasonlóan érdekes népszokásokat találsz HAGYOMÁNYOK rovatunkban. 

Stílusos vidéki szállásajánlatunk a Balatonnál

Gejzír Vendégház Tihany

Gejzír Vendégház – Tihany

Cím: Tihany, Cserhegy

Leírás:  Szüleinktől kaptunk egy pici birtokot egy nádtetős présházzal, ahol gyermekként szüreteltünk és venyigéből rakott tűzön gardát sütöttünk… „Kézbe vettük”, alakítottuk és ez született belőle. Élvezzétek azt a nyugalmat, csendet, kakukkfűillatot, amely a mai napig bennünket is elvarázsol… Az igazi szőlőhegyi hangulatú, balatoni panorámás vendégházunk 2-4 fő számára nyújt pihenési lehetőséget. 

Foglalás, érdeklődés: Küsz Marianna https://www.facebook.com/gejzirvendeghaztihany

Neked ajánljuk

Legújabb cikkeink

Kövess minket

A legújabb tartalmak várnak Rád!

Legolvasottabb

{"speed":"","height":"400","pause":"30000"}

Szerintünk

Hírlevél

Iratkozz fel a FRISSEN VIDÉKRŐL hírlevelünkre, hogy ne maradj le újdonságainkról!