Harangláb, a vidéki kertek tavaszi udvarhölgye és kísérői
Május az a hónap, mely tavasz nevű varázspálcájával szinte minden vidéki kertet egy pillanat alatt szivárványszínné változtat. Virágos kertjeink a francia udvar pompáját idézik. A virágok forgatagának színes, szoknyás hölgye, a tavaszi kert üde szépsége a harangláb.
A vidéki kert színei – a fáradt rózsaszíntől a feketéig
Egyszerűen tökéletes, igénytelen, gyönyörű, magától szaporodik, nem hivalkodó, bámulatos. Csak egyetlen táncra ölti magára bájos köpenyét, májusi keringője után visszavonul, mint a jó udvarhölgy, ki érti a dolgát. Visszahúzódik, amint szépsége telje már odavan, de jövő tavasszal ismét virul. Olyan igazi NŐ növény.
Bármelyik kertben jól érzi magát, de a meszes talajt kedveli. Egyaránt szépen fejlődik napos vagy félárnyékos helyen, ez legfeljebb virágzása kezdetét befolyásolhatja. Évelő növényként kevés a gond vele, a töve akár nyolc évig is életben marad.
Mivel őszre csinos kis tokokban magot érlel, amikből aztán földre pattanva következő évben új élet sarjad, a harangláb saját maga gondoskodik a szaporodásáról. Azok a kertészek, virágoskert tulajdonosok, akik tudatosan bánnak vele, néhány év alatt csodás virágágyásokat, szegélyeket, sziklakerteket telepíthetnek be ezzel a bámulatos növénnyel. Mivel félárnyékban is remekül fejlődik, így jó helye van magas fák mellé ültetve, megszínezi, látványossá teszi a zöld egyhangúságát. Harang alakú bókoló virágai gyakran két színből tevődnek össze, mely természetes szépséget kölcsönöz a növénynek. Virágzás után a levelei jórészt visszahúzódnak, ezért díszítő értéke őszre jelentéktelenné válik.
A feketéllő harangláb, mely hazánkban is számos hegységben őshonos növényünk, védettséget élvez, a kerti változata azonban régóta nagyon népszerű a vidéki kertekben. A növény minden része mérgező. A középkorban különböző külső és belső betegségek gyógyítására használták, többek között máj betegségeket, sebeket és impotenciát gyógyító növénynek minősítették. Ha tartósan bőrkontaktusba kerülünk vele, bőrirritáció keletkezhet. A harangláb akkor mutat legszebben, ha más, színében és formájában illő, de őt el nem nyomó növények társaságában pompázhat.
Ízletes kis pomponok
Csuda édes kis szomszédja lehet mondjuk a snidling. Vagyis a pici metélőhagyma, ami szerény, hasznos és finom. Virágzó növényként hangulatos, halványlila bóbitái játékosan ringatóznak a szélben. Növénytársait, mint mondjuk a haranglábat, fodorként ölelik körbe. A snidling gyorsan növő, könnyen termeszthető fűszernövény. A hagymaformák legkisebb méretű faja. Kétéves növény, de áttelel és fiókhagymákkal is szaporodik, ezért ha valahova elvetik ott többnyire biztosított számára az örök élet. Szegélyekbe ültetve gyönyörű látványt nyújt.
A snidlinget vethetjük tavasszal cserépbe vagy ha van, akkor melegházba, kiültetése májusban kisebb csomókban javasolt. Ha ősszel a lakásba betelepítjük, akár cserépben akár kisebb dekoratív edénybe helyezve, egész télen friss fűszernövényhez jutunk. Mivel erős aromájú fűszernövény, főzni nem ajánlatos, közvetlenül a tálalás előtt adjuk az ételhez, díszít is, ízesít is. Jó étvágygerjesztő.
Erdők, völgyek, vidéki kertek aprócska lilioma
A haranglábnak más szomszédot is választhatunk, szintén semmi dolgunk vele, ha egyszer már földbe került a kertünkben. Vidéken járva, be-bekukucskálva csodás, hangulatos kertekbe a kerítés mentén vagy a faltövében gazdagon burjánzik és zöldell az illatos, szerény kis tünemény, a gyöngyvirág.
A gyöngyvirág kedvelt lágy szárú, évelő gyógynövény és virág, a nyirkos talajt kedveli. A talajban tarackszerűen terjed, ezért könnyen elszaporodik, ha jól érzi magát, szinte észrevétlenül évről évre hódítja meg a területet, amit aztán levelei közé rejtőzködve, a Nap elől bujkálva szégyenlősen vall be. Azonban jelenlétét messziről elárulja illata. Tiszta, élénk és zöldes karakterű illata van, de ez oly törékeny, hogy a virágból természetes módon nem lehet kinyerni, csak és kizárólag szintetikus úton lehet előállítani. Fontos tudni, hogy a gyöngyvirág amellett, hogy gyógynövény, mérgező. Könnyű összetéveszteni levelét az ehető és tavasszal közkedvelt medvehagymával.
A cikk szerzője és a képek tulajdonosa: Vincze Judit
Még több vidéki kertes témával várunk Kertészkedés rovatunkban!
Legújabb cikkeink
Legolvasottabb
Neked ajánljuk
Látogatóban Herczeg Ágota festőművész otthonában
Hajnal van. A felkelő nap első fényei milliárd vakító fénypontként...
Új egységgel bővült hazánk egyik legnépszerűbb vidéki szálláshelye
Nagy lendülettel, a szokásos hétköznapi sebességgel száguldok,...
Gesztenyekrémleves, ahogy mi szeretjük
Egy igazán finom téli melengető leves elkészítését szeretnénk most...
Progamok vidéken
Receptek Neked
Az egyszerű, gyors és finom karácsonyi bejgli receptje
Ez a karácsonyi bejgli recept valóban egyszerű, gyors és finom....
Gesztenyekrémleves, ahogy mi szeretjük
Egy igazán finom téli melengető leves elkészítését szeretnénk most...
Sütőtökkrémleves, az őszi napok tökéletes fogása
Vannak az ősznek egyértelmű jelei, ilyen például egy tányér gőzölgő...