Egy vályogház új élete Zalában
Sörleiék kirándulós család. Három gyermekük és népes baráti társaságuk van, akikkel rendre együtt utaznak. Szeretnek nagyokat beszélgetni, jókat enni, nagyokat nevetni, akár éjszakába nyúlóan is. Ezért mindig olyan szálláshelyeket kerestek kirándulásaik színhelyéül, ahol maguk lehettek.
Biztosan innen volt a szűnni nem akaró vonzalom egy saját vendégház iránt. Amikor megfogalmazódott bennük, hogy szeretnének egy hétvégi házat (maguknak és a leendő vendégeiknek), már fejben kész volt az elképzelés: kis zalai élő falu, nem túl távol Zalaegerszegtől és lehetőség szerint a portán egy felújításra váró vályogház.
Vályogházból vendégház
Amikor betoppantak ebbe a bezerédi házikóba egyből tudták, hogy megérkeztek. Maga a falu egy alig 150 lelket számláló kistelepülés a zalai dombok ölelésében Hévíz, Keszthely és Zalaegerszeg közelében. Itt igazi vidéki élet, nyugalom és csend honol, talán még az idő is lassabban telik…
Ősszel a teraszon üldögélve hallható a szarvasbőgés, ami hihetetlen élmény kicsinek és nagynak egyaránt. A környék rengeteg látnivalóval büszkélkedhet, a Bezerédi-hegy tetejéről szép időben ellátni egészen a Sümegi várig és a Szent György-hegyig. A szomszéd településen, Gyűrűsön hatalmas ménes várja a lósport szerelmeseit. És ha ez ne lenne elég, horgásztó, termálfürdő, várrom és számos bringaút is felfedezésre vár.
A családban Tünde a tervezgetős, míg a férjéé a kivitelezői feladatok. A vályogház láttán nem kellett sokat várni a felújítási ötletekre, melyekért, nem tagadják, a háziasszony olykor jobban lelkesedett, mint a házigazda. Olyan helyet képzelt el, amelyben a vendégek ott hagyják a szívük egy darabját, hogy aztán újra és újra visszamenjenek érte.
Felújítani való volt bőven, hiszen a vályogház az 1940-es években épült. Hosszú út vezetett odáig, hogy a mai kor modern igényeinek is meg tudjon felelni, miközben szerettek volna minél több mindent eredeti állapotában megőrizni benne. Az egyik legsarkalatosabb kérdés az volt, hogy tudnak-e úgy ajtót vágni a nappaliból a konyhába, hogy ezt a műveletet kibírja a ház statikailag.
Szerencsére a felújításhoz találtak olyan szakembert, akinek volt tapasztalata vályogházakkal, így az ajtónyílás 2 nap alatt megszületett nem kevés verejték és izgalom árán.
A padló teljes egészében újjászületett, hagyományos módon, ahogyan azt a ház építésekor is tették.
Nincs parasztház cserépkályha nélkül! És mivel korábban nem volt, hát építtettek egyet a tulajdonosok egy ügyeskezű kályhaépítővel. „Az a melegség, amit ez a kályha tud adni, az páratlan. Hallgatni a tűz ropogását, bebújni a tél elől a kályha melletti kuckóba egy jó könyvvel és egy bögre forró teával, ez olyanfajta testi-lelki feltöltődés, amit receptre kellene felírni mindenkinek.” – vallja Tündi, a házigazdánk.
Újragondolt bútorok
A berendezési tárgyak mind újragondolt, felújított bútorok. A háziasszony rajong a bútorfestésért, mely az egyik legjobb kikapcsolódás számára. Nem meglepő tehát, hogy a ház bútorait, melyek egy részét régiség piacokról szerezte be, maga varázsolta újjá. Így lett a barna Bonanza tálalóból fehér konyhabútor, a komódból mosdószekrény, a hokedliből éjjeliszekrény.
A család szeret a szabadban lenni, ameddig csak lehet. Ezért fontosnak tartották, hogy legyen egy méretes terasz. Sokat gondolkodtak, hogy vajon milyen burkolat illik leginkább egy vályogházhoz, míg végül a bontott tégla mellett döntöttek. Nem bánták meg egy percre sem, tökéletes lett az összhang.
Pajtából wellness helyiség
S ha már kijöttünk a házból, be is nyithatunk a végén lévő helyiségbe. Az egykor pajtaként és tárolóként funkcionáló házrész, melyet az új tulajdonosok két évig kerti konyhaként használtak egy klassz sparhelttel, néhány napja wellness helyiségként született újjá. Itt kapott helyet egy mobil jakuzzi, melyben akár a ház összes vendége is elfér.
Ha kedvet kaptatok személyesen is ellátogatni ebbe a zalai vendégházba, akkor keressétek fel a tulajdonosokat:
www. egrenyilo.hu
Szétnéznél más vidéki házakban is? Akkor a VIDÉKI OTTHONOK rovatunk Rád vár!
galéria
Legújabb cikkeink
Legolvasottabb
Neked ajánljuk
Látogatóban Herczeg Ágota festőművész otthonában
Hajnal van. A felkelő nap első fényei milliárd vakító fénypontként...
Egy téli kedvenc, a gesztenyepüré rövid története
Karácsonyi vásárokban andalogva anyukám mindig gyermekkora sült...
Egészben sült oldalas rozmaringos burgonyapürével
Bár az oldalas nem tartozik a diétás fogások közé, ki ne emlékezne a...
Receptek Neked
Egészben sült oldalas rozmaringos burgonyapürével
Bár az oldalas nem tartozik a diétás fogások közé, ki ne emlékezne a...
Az egyszerű, gyors és finom karácsonyi bejgli receptje
Ez a karácsonyi bejgli recept valóban egyszerű, gyors és finom....
Gesztenyekrémleves, ahogy mi szeretjük
Egy igazán finom téli melengető leves elkészítését szeretnénk most...
Progamok vidéken
Advent a kastélyban
Miként lehetne stílusosabb módon köszönteni az idei adventet, mint...
Szarvasgombatúra És Főzés Olasz Módra
Jártál már olyan szarvasgombatúrán, melyet egy olasz vacsoraest...
Meghívó a budapesti Monet kiállításra
Egy ikonikus festőművész házában és kertjében vendégeskedni...