Pinceszer

Régi nagy kedvenc filmem a Makk Károly rendezésében készült Liliomfi. A parádés szereposztás – Krencsey Marianne, Darvas Iván, Soós Imre, Ruttkai Éva, Pécsi Sándor, Dayka Margit és még sokan mások – mellett a füredi, badacsonyi táj mindig elvarázsolt. Ha a Balaton-felvidékre gondolok, gyakran jutnak eszembe a filmbéli jelenetek. A nótaszó, a szőlősorok a domboldalon, a csónakok a Balaton vizén. Nemrégiben kaptunk egy kedves olvasói levelet. Margit sorait olvasva ezek a képkockák villantak föl a  szemem előtt. S bár a történet nem egy fiatal párról szól, a megidézett hangulatok, ízek és dallamok ugyanúgy elvarázsoltak, mint Liliomfi…

A Balaton-felvidék egyik legszebb részén, a lesenceistvándi szőlőhegyen élek. A Bakonyban nőttem fel – csodálatos élmény, érzés volt mindig is számomra ezen a vidéken élni. A sok apró pince egymás mellett és egymás mögött sorakozik. Gondozott szőlők amerre csak a szem ellát. Szorgos, becsületes emberek, akik még a szőlősorok végére is virágot ültettek.

Hirdetés

„Szorgos, becsületes emberek, akik még a szőlősorok végére is virágot ültettek.”

A paprikás krumplihoz apró, két cm-es kockákra vágták a burgonyát, hagymás paprikás zsíron legalább 5 percig víz nélkül pörkölték állandó keverés mellett. Utána jött hozzá asó, kömény és végül víz, de csak annyi, hogy éppen ellepje. Ha elkészült, még vártak pár percet, hogy a szaftja jól besűrűsödjön, így lett igazán finom! A pincepörköltet általában tavasztól őszig készítették, ha több vendégre is számítottak. Bármilyen húsból is készült a hagyományos pörkölt, mikor már majdnem kész volt, apró kockára vágott krumplit raktak a bő szaftba és összefőzték. Mikor a krumpli is megfőtt, még az íze kedvéért kb. 1 dl bort öntöttek hozzá és még egy kis erős paprikát, hogy pikánsabb legyen.

A szőlősorok között termeltek meg minden zöldséget a paprikától egészen a burgonyáig. A sorok közét nem gyomirtózták, csak kapálták tisztességgel.
A pinceszeri összejövetelek kimondottan a férfiak szórakozása volt, hiszen ők készítették a bort, szükségük volt egymás szakértelmére, tanácsára. Ezek a „megbeszélések” minden esetben vidám nótázással értek véget, melybe szinte beleremegett a hegy!

Errefelé nagy divat volt a gazdák között a májusfa állítás, majd annak kitáncolása. Ekkor vendégeket is hívtak, és itt már a feleségek is kivették a részüket – kelt tésztát sütöttek míg a férfiak a pörköltet főzték, hozzá pedig tört burgonyát. Nem volt ritka, hogy akár ötvenen is összejöttek.

A környéken őshonos a szelídgesztenye, ősztől tavaszig azt is sütöttek a parázson borozgatás közben. Előkerült közben a házi főzésű pálinka is, amit szintén „megszakértettek”. Ez volt a múlt. Nagyon szép volt. A jelen viszont szomorúsággal tölt el. Három éve már nótaszót sem hallottam. A szél nem hozza el a pörkölt ínycsiklandó illatát. Félelmetesen fehér csend telepedett a tájra, melyről több mint 100 éve még Eötvös Károly az alábbi sorokat írta:

 „ A Lesence-völgynek és a szigligeti öbölnek nyugati oldala leírhatatlan. Száz költőnek száz dala se tudja szépségeit elszámlálni. Ha csak festő és szobrász nem jön segítségére, és még az sem elég. Lélek kell ide, mely érezni tud és rajongani, s minden ízében magyar.”

Köszönjük a cikket Margitnak, magazinunk olvasójának