Évbúcsúztató búbánat-őrlés a veszprémi Fenyves Malomban

December 30-án Évbúcsúztató Búbánat-őrlést szerveznek a veszprémi Fenyves Malomban, mely a város egyetlen épségben megmaradt vízimalma. A program során a malom megismerése, bejárása mellett látványőrlésen is részt vehetnek a látogatók és hagyhatják maguk mögött az év minden búját-baját.

A Fenyves Malom megmentése
Veszprémben egykoron 15 vízimalom működött, melyek közül a Fenyves Malom az egyetlen, mely ma már ismét látogatható és melyben a berendezések teljes egészében az eredetiek.
Új tulajdonosai 2019-ben vásárolták meg a romos állapotú malomépületet, melyben azonban a gépészet a csodával határos módon szinte teljesen épségben maradt fenn. A Tamás házaspár több, mint egy évtizede foglalkozik vízimalmok restaurálásával, így nekik hála, értő és gondos kezek között született újjá a Fenyves Malom. A malomépületben egy interaktív kiállítás is kialakításra került, mely méltó emléket állít az egykoron világhírű magyar malomiparnak.

Hogyan vehetsz részt az idei Búbánat-őrlésen?
A Búbánat-őrlésen való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, melyet a fenyves Malom honlapján és közösségi oldalán található telefonszámon vagy e-mailcímen lehet megtenni.
A szervezők forralt borral és meleg teával várják majd a látogatókat.
A program megvalósulását a VEB 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatja.
Kapcsolat: Veszprém, Fenyves u. 65., fenyvesmalom@gmail.com
Ha Veszprémben jártok nézzetek be az Óváros Antik Galériába és a híres termelői piacra, az Óváros Piacra is!
Képek: Fenyves Malom
Neked ajánljuk

Pinceszer
Régi nagy kedvenc filmem a Makk Károly rendezésében készült...

ORMÁNSÁGI BŐKÖZ FESZTIVÁL 2025 – JUBILÁLÓ ESEMÉNY
2025-ben, már tizedszerre rendezik meg a Bőköz Fesztivált...

Online vagy helyi bolt? A vetőmag vásárlás dilemmája és a mi megoldásunk
A vetőmagvásárlás kihívásai a modern világban A mai gazdálkodók...

Mindenütt jó, de … – vendégségben Kiss Gabi lakberendező vidéki otthonában
„Mindenütt jó, de a legjobb otthon”- tartja a mondás, mely különösen...

Szüretelők tortája – kedvenc sütés nélküli szőlős receptünk
A ősz közeledtével felébred az emberben a friss gyümölcsök iránti...

Így készül a szilvalekvár sütőben.
Dédnagymamáink, nagymamáink jóval népesebb családokban éltek, mint...