Új egységgel bővült hazánk egyik legnépszerűbb vidéki szálláshelye
Nagy lendülettel, a szokásos hétköznapi sebességgel száguldok, amikor az autópályáról letérve hirtelen úgy érzem magam, mintha egy másik világba csöppentem volna. Automatikusan nyugalmas tempóra váltok – mondhatni sétakocsikázok – a pompás őszi napfényben. Letekertem az ablakot és gombaillatú erdők illata árad felém. Dombok között megbúvó falvak, nagy kiterjedésű, érintetlen erdők, festői tavak mellett haladok el miközben megállapítom, az Őrségnek minden évszak jól áll.
Erről nem elég hallani, ezt látni kell!
Magyarszombatfára megérkezve, az autóból kiszállva Molnár – Mersitz Ágnes, a Kosbor Panzió tulajdonosa siet elém és látva átszellemült arcomat nagyot nevet. Nevet, mert tudja, igaza volt, amikor a telefonban arról beszélt: aki a nagyvárosi zsúfoltságból, a hétköznapi rohanásból ide megérkezik, tovább már nem siet sehová. Sőt! Tudna maradni, akár örökre is.
„Érted már? Erről beszéltem amikor azt mondtam: ezt nem elég hallani, ezt látni kell!” – ölel át és már invitál is beljebb. A vendégeink nagy része ezért is tér vissza hozzánk évről-évre – mutat körbe Ági a csodás birtokon – mert a Kosbor évszaktól függetlenül rengeteg élményt nyújt. És akik ide ellátogatnak – bár elsősorban a nyugalmat, a lelassulást keresik – azért programban sem szűkölködnek. A nyári időszakban nyilván többen keresnek fel bennünket, hiszen ekkor számtalan fesztiválon, kulturális rendezvényen, gasztroeseményen ismerhetik meg a vidék jellegzetességeit, de a téli elvonulás is sokakat vonz, már csak azért is, mert kezdik felfedezni, hogy az Őrségi Nemzeti Park egész évben változatos programokat kínál!”
Igény a bővítésre, avagy új apartmanház születik
„Az őszi szezon meglepetéseként, egy külön bejáratú apartmanházzal bővült a Kosbor kínálata – meséli izgatottan Ági, miközben már vezet is a különleges hangulatú Verbenához, amely egy kényelmes terasz felől közelíthető meg. Ablakai a belső és hátsó kertre néznek, ahol gyógy- és fűszernövények, háziállatok, házikedvencek élnek, kerítésen kívül pedig az erdők vadjai. Az új apartmant inkább pároknak, baráti társaságoknak ajánljuk, akik nyugodt, felnőtteknek szóló kikapcsolódásra vágynak, szeretnék élvezni a természet közelségét, a Kosbor minőségét és jól megszokott vendégszeretetünket – mondja Ági, miközben lassan lépdelünk a kertben. Nagyjából egy éve gondolkoztam a Kosbor szálláskínálatának bővítésén, majd idén tavasszal vettem egy nagy levegőt és belevágtam az átalakításba. Visszatérő és új vendégeinkkel beszélgetve, foglalásokat, ajánlatkéréseket figyelve azt láttam, hogy óriási az igény a nagyobb területű, a többi épülettől távolabb eső, békés apartmanra, tehát a Verbenát a birtok közvetlen szomszédságában alakítottunk ki. Ideális választás lehet azoknak, akik teljes nyugalomban szeretnék élvezni a természet közelségét és azoknak is, akik négylábú barátaikkal érkeznek, hiszen a terület körbekerített, így a kutyusok szabadon fedezhetik fel a hatalmas kertet.
Kutyabarát szálláshely
A Kosbor – ezt nagyon fontosnak tartom megemlíteni – a kezdetektől fogva kutyabarát szálláshely és az elmúlt két évben ebben is sikerült szintet lépniük: mára külön fekhellyel, takaróval, törölközővel, etető-, itatótálakkal, meglepetésfalatokkal és rendelhető kutyamenüvel várják a négylábú családtagokat is. A gazdik kifejezetten a közös élményt keresik, így sok visszatérő és új vendéget üdvözölhetnek a panzióban.
Verbena apartmanház – nagypolgári hangulat mai modern köntösben
Belépve az apartmanházba a klasszikus és modern stílus csodás ötvözése tárul a szemünk elé. A polgári alaphangulatú, ugyanakkor modern elemeket sem nélkülöző helyiségeket a tulajdonos Perge Ági lakberendezővel közösen álmodta meg. Az előszobából nyíló nagypolgári franciaágyas hálószobát a színválasztással és a régi bútorok összhangjával tették egyedivé, melyet érdekes kontrasztba állítottak a konyhával. Utóbbi vintage design kiegészítőkkel, fiatalos étkezőbútorral berendezett, kiválóan felszerelt és fekvésének köszönhetően mindig fényárban úszik, így itt csak vidáman indulhat a reggel. A modern hangulatú nappaliban a kényelemé a főszerep, ahol egységes színvilágra törekedtek. A helyiség letisztultabb bútorait finom textíliák és a házban mindenütt jelenlévő meleg fények egészítik ki. Volt pár dolog, amiben Ági kezdetben ellenállt lakberendező barátnője javaslatainak, de végül hagyta magát meggyőzni, amit utólag már egyáltalán nem bán, hiszen a minden apró részlettel, kiegészítővel, színnel rendkívül jól bánó szakember keze nyomán egy csodálatos apartman született.
Tervek a jövőre nézve
A házból kilépve sétálunk még a csodás birtokon miközben Ágit a jövőről faggatom. „Szeretnénk nyitni a környező országok felé, ugyanakkor a kis létszámú céges és családi rendezvények lebonyolításában is aktívabb szerepet vállalnánk, miközben a gasztronómiai koncepció továbbfejlesztése is tervben van. De az élet sokszor dob váratlan lehetőségeket és kihívásokat, így az is elképzelhető, hogy a következő újdonságunk valami egészen más lesz.” – mosolyog sejtelmesen Ági, miközben kísér vissza autómhoz.
Megöleljük egymást és én tudom, ide biztosan vissza fogok térni, mert ezt tényleg látni kell. És egyszer nem elég…
Ha Te is kedvet kaptál egy őrségi kiránduláshoz, itt minden információt megtalálsz a Kosbor Panzióról: www.kosborpanzio.hu
Szerző: Ipacs Éva lakberendező
Fotók: a Kosbor Panzió tulajdonai
Iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre,hogy azonnal értesülj legfrissebb tartalmainkról! FELIRATKOZOM
12 lakberendezési üzlet, ahol a vidéki stílus garantált
Bár a vidéki stílus egy konkrét kategória, de többféle változata,...
Beszélgessünk a szőnyegekről – interjú egy igazán otthonos témában
Akár otthon dolgozunk, akár csak pihenni térünk haza, az ősz mindig...
Családi pihenés a téli szünetben – varázslatos szálláshelyek vidéken
A téli szünet a pihenés, a feltöltődés és a közös családi élmények...
Természet és tradíció Kecskemét szívében: a Bazsalikomos Kert és Pékség története
Beh Mariann 10 éve indította el a Bazsalikomos Kert márkát, ami a...
Másodérésből első osztályú fűszeres füge chutney
Nem is lehetne szebb nyitánya az ősznek, mint a füge másodérése és...
Így készül a szilvalekvár sütőben.
Dédnagymamáink, nagymamáink jóval népesebb családokban éltek, mint...