Nyugat-Magyarország 5 legszebb skanzenje, amit látnod kell
1891-ben nyílt meg a világ első néprajzi múzeuma Svédországban, mely Skansen névre hallgat. Nem nehéz kitalálni, hogy innen kapták a később Európa szerte és hazánkban is nyíló gyűjtemények a skanzen elnevezést. Most öt nyugat-magyarországi skanzen látogatásához szeretnénk kedvet csinálni.
Már nevétől is különleges az őrségi Pityerszeri skanzen
Az Őrség páratlan vidékét járva kihagyhatatlan látnivalók egyike a Szalafőn található Pityerszeri falumúzeum. A nyugat-magyarországi tájegységre jellemző szeres területek közül a 7 szerből álló Szalafő a mai napig megőrizte dombok és völgyek ölelésében található településszerkezetét. Mindegyik szer elnevezése – ami nem más, mint néhány házból, bekötő utakból álló csoportosulás – beszédes: Templomszer, Papszer, Felsőszer és a többi.
Az őrségi skanzenben található 4 lakóház és a hozzátartozó melléképületek egy kivételével mind eredeti helyükön állnak, mely egyedülálló az országban. 1970-es évekig lakott házakról van szó, így a falumúzeumban járva elég csak néhány évtizednyit visszalépni gondolatban a látogatónak, hogy érzékelni tudja milyen egyszerű életvitelük volt ezekben a vidéki házakban a családoknak.
Pityerszeri skanzen, kerített ház – fotó: Márton Anikó
A legrégebbi lakóépület – az egy helyiségből álló ún. Füstös ház – az egyetlen, amelyik Szalafő másik részéből került át. Egyszerre konyha, étkező és szoba, ráadásul falai füstösek, nehéz elképzelni, hogyan is éltek ebben a kezdetleges, minden komfort nélküli házban az őseink, ami egyben a jurtás életmód utáni első épített ház típus. Nevét a belülre épített kemencés sütőről kapta, amihez nem készült még kémény.
A kerített ház, majd a módosabb boltíves, tornácos épület és a skanzen bejáratánál található zsupfedeles lakóegység kiválóan mutatja be azt a vidéki életformát, amiben a lakosok a természettel és az évszakokkal összhangban gazdálkodva éltek. Javaikat, eszközeiket nagyrészt maguknak állították elő. Úgy tartják, a vidéki ember valaha mindössze négy dologért járt boltba – cukorért, sóért, petróleumért és gyufáért.
És hogy az elnevezés eredete se maradjon titok, a pityer egy énekes madár, amiből valaha nagyon sok élt az őrségi vidék ezen részén, így kapta ez a szer a Pityerszer nevet.
Ha szeretnél belekóstolni az őrségi hangulatba, akkor érdemes ellátogatni a szalafői piacra is, ahol megismerkedhetsz a helyi termelőkkel és ízletes portékáikkal.
Göcseji falumúzeum – fotó: skanzen közösségi oldala
A Göcseji falumúzeumban a zalai hagyományok rejtekeibe pillanthat be a kíváncsi látogató
Magyarország első szabadtéri néprajzgyűjteménye 1968 óta várja a Zala folyó holtágánál kialakított területen a göcseji népi kultúra és építészeti stílus iránt érdeklődőket.
A skanzen területén negyven, 100-150 évvel ezelőtt épült ház mutatja be a 19. századi falu életét. Az épületek és berendezésük Zala megye, azon belül is főképp a göcseji tájegység jellegzetességeit mutatják be korhűen.
A Göcseji Falumúzeum néhányezer négyzetméteren gyűjti össze a zalai vidéken ismert “szegek” dimbes-dombos világának kultúráját.
A múzeum területén található több, zalai vidékre jellemző építmény is. Az elmúlt években felújított, a Zala folyó partján álló kétszintes Hencz-malmot belülről is körbe lehet járni. A műemlék az egyetlen olyan építmény, melyet eredeti helyén őriztek meg, tulajdonképpen ez volt a kiindulópontja a göcseji skanzennek, hiszen e köré építették fel a múzeum többi épületét.
Vas megye ékessége a Vasi skanzen
Az országban másodikként, 1973-ban nyitotta meg kapuit Vas megyében a szombathelyi szabadtéri néprajzi múzeum. Az eredeti állapotban, de áttelepített épületek felidézik a vidéki, paraszti életmódot, az elmúlt évszázadok lakáskultúráját, az akkori emberek életvitelét.
A skanzen épületeinek java része a 19. század első évtizedeiben épült, de akad néhány 18. századi is. A legrégebbi lakóház 1792-ben, míg a legöregebb gazdasági épület 1755-ben épült és a Csipkereki szőlőhegyről került ide.
Ahogy egy korabeli falu felépült, úgy láthatók a szombathelyi Vasi skanzenben a szegényebb és tehetősebb, valamint a polgári, kisnemesi porták egymás szomszédságában. Különlegessége ennek a térnek, hogy a megyében élő nemzetiségeket is bemutatja: német, szlovén és horvát stílusjegyek is megtalálhatók.
A Vasi skanzenben nem csupán a megyére jellemző tapasztott boronaházak építészeti sajátosságait csodálhatjuk meg, hanem az őrségi szerek és a vendvidéki szórvány települések szerkezetét is.
Vasi skanzen – Szombathely, fotó: skanzen közösségi oldala
A falumúzeum központjában az 1800-ban állított, Perenyéről származó későbarokk kápolna másolata mellett további érdekes építmény a 18. századi fa harangláb, ami Molnaszecsődről került ide, valamint a Cáki szabadkéményes kovácsműhely. Találni itt is a legősibb háztípusból, a vendvidéki Felsőszölnökről származó szlovén füstösházat, valamint füstöskonyhás, fakéményes német stílusú lakóépületet is.
Kávás – a boronaút, ahol szinte csak a madár jár
Elhagyva Vas megyét Zalaegerszeg felé haladva a Göcseji dimbes-dombos vidék egyik eldugott települését, Kávást érdemes meglátogatni. A falu történetét hét dombon át vezető, 12 állomásból álló Boronaút mutatja be. A tájra oly jellemző szőlősbirtokok mentén 5 kilométeres szőlőhegyekre felfutó, majd völgyekbe ereszkedő tanösvény mutatja be a többnyire építészeti védelem alatt álló boronafalas többszáz éves présházakat és környéküket.
Ha a hosszabb túra nem is fér bele, a néhány épületből álló Kávási skanzennél mindenképpen érdemes tenni egy sétát. A faluból indulva a lakóépületekhez legközelebb eső tájház is védelem alatt áll, amit elsősorban a helyiek gondos előrelátásának köszönhetnek. A vidék hagyományait féltve őrző település ugyanis időben nekilátott a fagerendákból, sárral, agyaggal tapasztott lakóházak és melléképületek megmentésének. Korhűen rendbe hozták, majd falubeli gyűjtésből be is rendezték oly módon, ahogy abban valaha éltek az emberek.
Kávás autentikus parasztházak, fotó: Márton Anikó
Somogy megye különleges skanzenje Szennán várja a látogatókat
A vasi és zalai skanzenek után a Balatontól egy kicsit délre haladva érdemes Kaposvár felé venni az irányt. A Szennai Skanzen, – ami falu a faluban – a Zselic kapujában, Kaposvártól 8 km-re az országban egyedülálló módon egy létező falu közepén mutatja be Belső-Somogy és a Zselicség népi építészetét.
A 19. század közepétől a 20. század első feléig terjedő múlttal, eredeti, áttelepített épületek alkotják a Szennai skanzent. Az öt lakóház közelében a hozzájuk szervesen kapcsolódó gazdasági épületek, pincék, présházak és Somogy megye vallási életét bemutató szakrális építmények találhatók.
A gondos áttelepítésnek köszönhetően a legmesszebbmenőkig megtartották az épületek eredetiségét, így a faelemek, hagyományos anyagok és technikák alkalmazásával 1978-ra elkészült a múltidéző épületegyüttes.
Szennai skanzen, Somogy megye – fotó: múzeum saját kép
A múzeum területén található Somogy kiemelkedő műemléke, az 1785-ben népi barokk stílusban épült festett, kazettás mennyezetű református templom, mely a mai napig az itt lakók használatában van.
Ha téged is elvarázsolnak az elmúlt korok csodái, akkor az OTTHONOK rovatunk Rád vár!
Szöveg: Márton Anikó
Galéria
Neked ajánljuk
Látogatóban Herczeg Ágota festőművész otthonában
Hajnal van. A felkelő nap első fényei milliárd vakító fénypontként...
12 lakberendezési üzlet, ahol a vidéki stílus garantált
Bár a vidéki stílus egy konkrét kategória, de többféle változata,...
Egy téli kedvenc, a gesztenyepüré rövid története
Karácsonyi vásárokban andalogva anyukám mindig gyermekkora sült...
A karácsonyfa története
Minden évben illatos, frissen vágott fenyő áll a nappaliban csodás...
Gesztenyekrémleves, ahogy mi szeretjük
Egy igazán finom téli melengető leves elkészítését szeretnénk most...
Sütőtökkrémleves, az őszi napok tökéletes fogása
Vannak az ősznek egyértelmű jelei, ilyen például egy tányér gőzölgő...