Történelem a tányérban: A borleves

A borleves készítésének hagyományát sváb telepesek hozták magukkal évszázadokkal korábban hazánk – az akkori Magyar Királyság- területére. A recept főként a Dunántúlon és a Duna mentén, paraszti és kispolgári körökben terjedt el.
Sváb ősökre emlékezve
A németajkúak betelepítései az 1690-es években kezdődtek I. Lipót király idejében, utána több hullámban ismétlődtek Mária Terézia és II. József uralkodásakor. Az Oszmán Birodalom megszállása alól éppen csak fellélegzett ország számos vidéke a korábbi harcok alatt elnéptelenedett. Ezeken a területeken jó szolgálatot tettek a különböző kiváltságok fejében letelepedett németajkú – főleg sváb – családok. Voltak közöttük ügyes iparosok – például fémművesek, bányászok- és akkortájt korszerűnek számító föld,- és szőlőművelési kultúrával rendelkező parasztok is.

Sváb tájház konyhája, Mór – www.lambergkastely.hu
Leleményes konyha szülötte a borleves
A „svábok” szorgalmas, spórolós emberek hírében álltak, s rendkívüli mértékben voltak képesek a gyarapodásra. Találékonyságukról is ismerték őket, ami természetesen konyhaművészetükben is megmutatkozott. Nem meglepő tehát, hogy a borkészítés és takarékosság mestereinek köszönhetjük a ’Weinsupn’, vagyis a borleves receptjét.
Mérsékelten édes fogásról van szó, levesnek, vagy desszertnek is készülhet. Tradicionálisan csak száraz fehérborból készült, és családi, vagy más ünnepekkor- például karácsonykor, Márton-napkor– tették asztalra a sváb asszonyok.
A Móri Borvidéken a borlevest úgy is fogyasztják, hogy kvircedlit –csodásan mintázott, hagyományos sváb száraz süteményt – mártogatnak bele.
A borleves receptjét itt találod – ahogy mi készítjük!
Szereted a gasztronómiai történeteket? Olvasd el a farsangi fánk és a kuglóf eredetéről fennmaradt elbeszéléseket is!
Szerző és kiemelt kép: Elekes-Vécsei Nóra
Neked ajánljuk

Görbeország – egy régi, igazi élet, amibe beleszületni már nem lehet
Izgalmas küldetést választott Mohos Zsófia, aki fotográfusként...

Egészségünk őre a napraforgóméz – kampány indult a népszerűsítésére
A napraforgó ezer titka, avagy elhúzták a mézesmadzagot -a napokban...

Falra fel! – avagy mi fán terem a design falak festése?
A Design Fal Szeged két vidám, kreatív barátnő, Márti és Réka...

A magyar fűszerpaprika, Frida Kahlo és a buja angolkertek ihlették a legújabb Annie Sloan krétafesték kollekciót
Hungarikumunk, a fűszerpaprika inspirálta az Annie Sloan...

Narancsos sárgarépa krémleves
A sárgarépa krémleves viszonylag új lakója a receptes könyvemnek, de...

Nagykorú lett hazánk piacvezető, friss csírákat termesztő vállalkozása – 18 éves a BioCsiri márka
Évente 20 tonna magból nőnek a bio csírák az Ökovital Kft. sződi...