Viva rustica - Keszthely

Vendéglátóink Keszthelyen Tóth Gergely és kedves családja. Gergely volt az első főnököm, aki egyetemistaként gyakornoki állást ajánlott. Ez 2003-ban történt. Azóta mentoromnak tekintem, akitől sokat tanultam nemcsak a szakmáról, de családról, hitről, emberekről is. Keszthelyen élnek öt gyermekükkel. Polgári otthonuk a történelmi városrész szívében áll, mely gyönyörű példája egy ízléses, vidéki értékrend szerint felújított és berendezett, ám mégis a modern élet feltételeit megteremtő valódi otthonnak. A ház természetes anyagokból, kőből, fából épült 1900 körül. Az átalakítás során egybenyitott két kis épület összesen 135 m2 területű lett, melyet a 7 fős család, történetük alapján maximálisan ki is használ.

V: Hogyan esett a választás erre az ingatlanra? Mi a házatok története?

G: Vali, a feleségem Balatongyörökön nevelkedett, de sok minden Keszthelyhez köti, itt született, ide járt gimnáziumba. Én pécsi vagyok, ott töltöttem gyerekkoromat, a gimnáziumi éveket, ott voltam katona, végül ott végeztem az egyetemet, ahol dolgoztam is egy évig. Mindketten szerelmesek lettünk a környezetvédelembe – előzőleg persze egymásba, már az első egyetemi évfolyamon -, ezzel akkoriban csak Budapesten lehetett elhelyezkedni. 10 év után sem csökkent a vidékre vágyódásunk, s amikor végre sikerült eladnunk a budakeszi kis lakásunkat, gondoltunk egy nagyot, s visszatértünk a gyökerekhez. Legnagyobb fiunk még óvodás volt, később nehezebb lett volna elszakítani a szálakat. Mivel én sokat utazom és a gyerekek-háztartás természetszerűleg Valira hárulnak, ésszerűnek tűnt, hogy inkább az ő kívánsága teljesüljön. Nagyon nem bántam meg, teszem hozzá sietve. Hogy a ház a miénk lett, azt egyfajta kegyelemnek tartom, mivel Keszthely drága, a régi házakból álló belváros, a park és a Fő tér kKét ház összenyitásábólözötti rész különösen. Ideális elhelyezkedésű, 10 perc sétán belül elérhető a park, strand, hajóállomás, vasúti és buszpályaudvar, templom, boltok, sétálóutca, kastély, posta, okmányiroda, egyetem, önkormányzat – nem is tudom, mi kellene még. Talán egy jó állás, nekem ez is megadatott a Georgikonon. Sok eladó ház van errefelé, de igencsak borsos áron, meg is néztünk jó párat, kissé már le is mondtunk az egészről. Egy irtózatos állapotban lévő, de egykor gyönyörű villával próbálkoztunk először, de a tulajdonos enyhén szólva furcsa volt… Ezután a mostani házunk mellettit néztük ki, ami ráadásul távoli rokonoké volt, de semmiképpen nem engedtek a nekünk irreálisnak tűnő árból. Amikor harmadszorra sem sikerült megalkudnunk, átmutatott a szomszédba: „Nézzék, az az osztrák azt az ócska házat is ennyire tartja.” Átkukkantottunk, nekünk nem tűnt olyan ócskának. Zalaegerszegen volt dolgom, hazafelé benéztem, pont itt találtam. Nagyon szimpatikus ember volt. Egy hét múlva tettünk neki egy ajánlatot, az általa mondott ár ¾-ére. Annyira meredeknek találtuk, hogy alig mertük kimondani. Elfogadta. Felvettünk némi hitelt, minden komolyabb vagyonunkat értékesítettük, s egy hónap múlva miénk volt mind a két kicsi ház.

V: Mióta tiétek a ház és éltek itt? Milyen a vidéki életforma Keszthelyen?

G: 2004-ben vásároltuk, nyáron kisebb átalakításokat végeztünk (nyitottunk két új ablakot, összekötöttük egy átjáróval a két kisebb házat, ettől megszűnt egy fürdőszoba, viszont feleslegessé vált az egyik konyha, összekötöttük a két fűtési rendszert, leszigeteltük a födémet), majd 3-4 hónap intenzív munka és pénzköltés után be is tudtunk költözni. Azóta évente-kétévente beütemezünk egy-egy komolyabb átalakítást, ahogy pénzünk és energiánk engedi, hiszen korábban egy osztrák nyugdíjas páré volt a ház, akik nyaralónak használták, mi pedig nagycsaládként töltjük itt az egész évet.

Hogy milyen a vidéki élet? Minden nap hálát adok Istennek, amiért itt élhetek. De legalább hetente-kéthetente, amikor megérkezek a Déli vagy a Keleti pályaudvarra…

V: Úgy tudjuk, hogy megszállottan igyekeztek fenntarthatóan élni. Ez a mindennapjaitokban hogyan jelenik meg?

G: Megszállottnak azért nem nevezném, persze, igyekszünk, de a fenntarthatóság vagy egészség azért nem vált nálunk (pót)vallássá. Azt hiszem, semmi különös, Budapestre vonattal járok, van egy kocsink, főleg a gyerekfuvarozás miatt, de ha lehet, inkább gyalog, kerékpárral. Néha a görkorcsolya is előkerül. Kevés mosóport használunk, zuhanyozunk fürdés helyett, de a gyerekeket sokáig visszatartottuk a gyerekkádba, amivel néha még a WC-t is leöblítettük. Komposztálunk, s annyi frakcióba gyűjtjük a szemetet, hogy a gyerekek még mindig megkérdeznek minden problémásabb darabot. Persze nagyüzemi konyhát és neveldét fenntartani elég komoly logisztikai feladat önmagában is, ezért a fiatalkori zöld lendületünk sokat kopott, magunkhoz képest eléggé fenntarthatatlanná „züllöttünk”, pl. eljárunk síelni. Azért ha a mi egy főre jutó átlagunk lenne a mérvadó Magyarországon, valószínűleg igencsak bent lennénk a biokapacitáson (ld. Ökolábnyom). Nagy multiba alig járunk, a tejet-sajtot háznál vesszük, megvannak a kedvenc helyi pékjeink, ásványvíz „persona” non grata a lakásban, vízbázisú festékeket használunk, kb. ennyi. Repülőre csak akkor ülök, ha nincs más választásom.

V: Milyen kötöttséget jelent, hogy a házatok a történelmi belvárosban található és nem „ma” épült? A felújítási, karbantartási munkákhoz találtok megfelelő szakembert? Van olyan, akit különösen jó szívvel ajánlanátok?

G: Különösebb kötöttség nincs, az ablakok talán lehetnének kicsit magasabban, pont belátnak a kandi gyalogosok. Most ablakcserénél tartunk. Az évek során szinte minden iparosból megtaláltuk a régi vágású-becsületes-kiváló szakembert. Van kiváló kőművesünk, villanyszerelőnk, asztalosunk – bár ő csak az előleg felvételkor pontos, a munkájára viszont nincs panasz – ácsunk, lakatosunk, burkolónk, tetőfedőnk, sőt masszőrünk is. Ajánlani bármelyiket tudom, de nem teszem, mert mindegyikük alig lát ki a munkából, vidéken híre megy a dolgoknak…

V: Milyen szempontok szerint alakítottátok ki az otthonotokat?Jolán néni szekrénye

G: Gyerekszempontból. A nagy projekt most az, hogy legfeljebb kettő, de még inkább egy-egy gyerek lakjon egy-egy szobában, meglegyen a privát szférájuk. Most állóháborúvá alakult közelharcban védem a dolgozószobámat, valószínűleg be kell építenünk a kisebb padlásteret, de ehhez azért nagyobb levegőt kell vennünk. A második szempont a gyökerek: nagyszüleimtől gyönyörű és nagyon régi bútorok maradtak ránk, ezeket lassanként felújíttattuk, sőt ezekhez készíttetjük az újabb darabokat is – hangsúlyozom, kb. mai készbútor áron. Ezek örökös darabok, világháború vagy -vége nélkül még legalább két-három generációt kiszolgálnak.
V: Van-e a háznak olyan pontja, mely különösen fontos számotokra? Kedves rész, aminek a kialakítása a szívetekhez nőtt, vagy esetleg magatok készítettétek?

G: Egy hétszemélyes család belakja az egész házat, nem emelnék ki egy helyiséget. Mindegyiket nagy gonddal alakítottuk ki, mindenütt más a jó. Én a dolgozóban szoktam imádkozni, legbüszkébb pedig az új „duzzogómra”, a nyáron épített műhelyre-kamrára vagyok.

V: A lakberendezői feladatokat hogyan osztjátok meg? Ki viseli ebben a nadrágot? Milyen stílusban, elvek mentén alakítottátok a berendezést?

G: Döntési joggal Vali, véleményezési joggal én rendelkezem. Eddig ezért mindig megegyeztünk.

V: A házhoz nagy, mintegy 480 m2 területű kert is tartozik. Milyen elvek mentén alakítottátok ki?

G:Vali a veteményes, én a pince hiányát fájlalom. Magas a talajvíz, ezáltal van viszont egy kiváló kutunk. Innen öntözünk, sok fű, néhány gyümölcsfa, egy nagy diófa az udvar közepén, lugas, némi szeder, barack, szilva, szőlő mutatóba. Nagy vágyam az eperfa. Van egy mammutfenyőnk, amit a markomban hoztam haza 5 éve, egy német konferencián kaptuk ajándékba, ma már nagyobb nálam. Gyerekeknek hinta, mászókötél, ping-pong asztal, darts, és hogy el ne felejtsem, egy kutya, labrador, amely állandó létbizonytalanságban van, mivel az előzetes garancia ellenére „kertészkedik”.

 

 

V: Mit üzennétek, milyen jó tanácsotok van azoknak az olvasóknak, akik hasonló házra vágynak, mint a tiétek?

G: Bátran vágjanak bele, az ember lakhelyet válasszon először, s utána munkahelyet. Ne fordítva! A többi jön.