Nyilvános akasztás az Óvárosban, avagy zöld szemléletformálás a téren

Helyi, környezetbarát technológiákat és lehetőségeket népszerűsítő cégek kavalkádja, mesterségüket folyamatában bemutató kézművesek, valamint bioportékások színes kínálata fogadta hétvégén a Veszprém szívébe érkező kíváncsiskodó lakosságot és turistákat egyaránt. A gazdag kínálat mellett játékok, szakmai előadások, filmvetítés és hasizmot próbára tevő komédiások revüelőadása tette kerekké a Csalán Egyesület és Veszprém MJV Önkormányzata együttműködésében megrendezett Ökofesztivált.
„A városrehabilitáció okozta fennforgás és felújítás közepette a Csalán Egyesülettel való közös együttműködéseknek köszönhetően mindig sikerül „zöld övezeteket” kialakítani a belváros szívében. A tényleges zöldítés mellett a későbbiekben is nagy figyelmet kívánunk fordítani arra, hogy ez a gyümölcsöző kapcsolat tovább bontakozzon és ennek következtében a környezetbarát szemlélet az arra fogékony lakosság mindennapjaiba és gondolkodásába beépülhessen.” – mondta el megnyitó beszédében Brányi Mária alpolgármester asszony. A városvezető beszédében azt is hozzátette, hogy a hétvégi Ökofesztivál látogatói száma az ékes bizonyíték arra, hogy az emberek igenis nyitottak a tudatos és fenntartható életforma kialakítására. Ez reménykeltő és mindenképpen követendő példa. A képviselőasszony magánemberként is nagy figyelmet fordít a környezet védelmére, így külön örömmel tölti el, hogy Veszprém városa egyre több hasonló rendezvénynek ad teret.
„Első alkalommal rendeztünk ilyen technikai napot, mint az Ökofesztivál. A rendezvényen kiállító helyi cégek nagy számú megjelenése és lelkesedése arra buzdít bennünket, hogy – lehetőség szerint – a későbbiekben is megismételjük az egész napos otthonzöldítő fesztivált. Fontosnak tartjuk ugyanis, hogy a helyi termelők és kézművesek támogatása mellett a környezettudatosság technikai lehetőségét is bemutassuk, közszemlére tegyük. Így teljes a kép. Hiszen a tudatos vásárlás, a helyi értékek pártfogása mellett a környezet és természetvédelmének ezen lehetőségét is fontos megismertetnünk az emberekkel. A rendezvényen helyben és egy kupacban található meg minden olyan megoldás, ami segítségünkre lehet a pincétől a padlásig terjedő felújítások során.” – zárta szavaival a hivatalos megnyitót Szalay Tímea, a Csalán Egyesület elnöke.

A kajárpéci komédiások Nyilvános akasztás c. előadása is bizonyította, hogy játékosan, nevetve is egészen komoly dolgokat lehet megvalósítani.
Könnyfakasztó, betyárvilágot megidéző előadásuk, papírzacskó-csata okozta, nézőket is bevonó puffogtatásaival betyárosan jó hangulatot teremtett a zöld szigeten. Az otthonzöldítő fesztivál kapuinak bezártával természetesen nem ér véget a szemléletformálás. A Csalán Egyesület Kossuth utcai ZÖLD INFO PONT-ja egészen július végéig várja az érdeklődőket, ahol környezeti tanácsadás, tudatosságra nevelő kiadványok, valamint különféle bemutatóelemek várják a zöld-lak árnyékába látogatókat.

A fesztiválon megjelent zöld megoldások megtalálhatók a www.csalan.hu oldalon! Jó böngészést kívánunk!

surgical face mask with eye shield medical supply, dark green face shield, fallout 76 where to get surgical mask, what is a p95 respirator, disposable pepper spray mask, mask construction, face masks on the market that meet the expectation of an n95 mask, 3m respirator n100, cvs order online, is it ok to put on a face mask after shaving, vented dust mask home depot, n95 masks singapore, coronavirus emails, sars coronavirus microscope, good face mask for 11 year olds, lumberjack helmet with face shield, disposable resuscitation bag and mask, washable dust mask for woodshop, what is the fit testing protocol for a supplied air respirator, xl respirator, what respirator needed for removing junk from moldy area, brown face mask, oil of olay face mask, diy peel off face mask with glue, face mask subscription, face shield for painting, n95 mask fitting etobicoke, best n95 mask smoke, coronavirus canino vacuna, ghost face hallowing ghost masks, pandora nurse charm bead, where to buy face masks for acne,